A karácsonyi ünnepek elmúltával írni szeretnék néhány
témáról ami az ajándékozással kapcsolatban merült fel bennem és azokban akikkel
együtt készítettük a kézműves parfümöket. Elsőként az üvegek kérdése jön, ennek a bejegyzésben ezt a témát járom körül, mert a
nagy gonddal összeállított illatokat igen illúzióromboló a gyógyszertári
üvegflakonokban átadni szeretteinknek, barátainknak.
Azzal kezdeném hogy a parfümös üvegek igazán nem mai
találmányok, amióta csak parfümök léteznek szükség a volt tároló edényekre is. A
parfüm pedig egyidős az emberiséggel, a legkorábbi időkben inkább kenőcsök
formájában találkozhatunk vele, természetesen ekkor még az illatok eredeti
kinyerési formájukban kerültek felhasználásra. Később az ókorban már keverékekben
is használták őket, ezt megelőzően viszont a varázslatos olajok, gyanták,
zsírok inkább a vallási szertartásokhoz kötődtek, mint a puszta
testillatosításhoz. A három legismertebb lehetett a tömjén, mirha, nárdus,
melyek leírásáról már az egyiptomi kultúrában is találkozunk, elsősként a
balzsamozás területén később számtalan felhasználási formában. A bibliában
fennmaradt szövegrészek pedig arra világítanak rá, hogy elkészülténél jóval
korábbi időből őrződött meg a felkenés – valamilyen beavatási szertartás
részeként való használatuk. Azt tehát leszögezhetjük, hogy az emberiség
vonzódása az illatokhoz egyidős lehet magával az emberiséggel, felhasználásuk szervezett
formában az első halotti szertartásokkal vehette kezdetét, így az illatosítók
tárolói is erre a korra tehetők. Általános elterjedése azonban leginkább a
17-18. századra tehető addig csak a szűk, igazán gazdag réteg engedhette meg
magának ezt a luxust, hisz a leírásokból tudjuk hogy például a nárdus olaj az
arany árával vetekedett. Minden háztartásba viszont csak a 19. század második
felében jutott el az ipari gyártás elterjedésével.
Ebből az időszakból már találkozhatunk parfümtároló
üvegcsékkel a régiségboltokban, alapos utánajárással még akár megfizethető
darabokra is bukkanhatunk:
Csak néhány kép a sok gyönyörűségből:
Manapság is gyártanak gyönyörű a korábbi századokat idéző
üvegeket, íme néhány ötlet a beszerzési helyekre:
Hihetetlen választék és az általam annyira kedvelt
parfümszórók is nagy választékban kaphatóak (ezek rendkívül jó szolgálatot
tesznek nekünk ha a drága kézműves parfümjeinket nem akarjuk pazarolni):
Egy drágább de igen tetszetős megoldás az úti parfümök
tárolására:
Vagy egy kevésbé elegáns de jóval olcsóbb kivitel ugyanettől
a gyártótól:
Most búcsúzom, kívánok illatos szép napokat így év elejére!
A fotó forrása:
|
Pintér Zsófia
2016.01.05.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése